A
BV Média Bt. 2003. februárjában alakult,
azzal a célkitűzéssel, hogy helyi televíziót
hozzunk létre Bükkábrány község részére,
Eleven Televízió néven.
A
bükkábrányi kábelhálózaton - az ORTT-hez
beadott adatbejelentőhöz igazodva -2003.
május 7-én adtuk első szerkesztett
adásunkat egy óra terjedelemben, ezzel
párhuzamosan beindítottuk a helyi testületi
ülések közvetítését felvételről, teljes
terjedelmében. Így hetente egy órában
adtunk szerkesztett adást szerdánként
17:30-tól, ezt szombatonként 18:00
órától megismételtük, illetve a testületi
üléseket felvételről, vágatlanul adtuk
közre.
2003
novemberében elindítottuk képújság
szolgáltatásunkat a nap 24 órájában,
amely szintén kedvező fogadtatásban
részesült, mivel a közszolgálatiság
itt is elsődleges.
2004.
január 7-étől Mezőnyárádon is elindult
televíziónk műsora. Így már 1 óra 40
percben foglaljuk össze hetente a két
település eseményeit, híreit, problémáit,
folyamatosan nyomon követhetők a képújság
hírei, információi, és az ottani testületi
ülést is sugározzuk.
2006.
márciusában műsorsugárzásunkat kiterjesztettük
Mezőkeresztes nagyközségre is. Ennek
eredményeként az ELEVEN TELEVÍZIÓ már
három településen is látható.
A
kezdésnél is felmerült már, hogy regionális
televízióként működjön majd a későbbiekben
műsorszolgáltatásunk, mivel a szomszédos
települések lakóinak sokszor közös
örömeik, problémáik vannak, másrészt
a kereskedelmi televíziókra jellemző
műsorstruktúrával egy helyi televízió
nem életképes hosszú távon. Valljuk,
hogy az e fajta műsorszolgáltatás során
a helyi kötődésű hírek, rendezvények,
a helyben élők életének bemutatása
miatt nézik az adásokat - ezt az elmúlt
időszakban - a gyakorlatban - reményeinken
felül tapasztaltuk.
Ebből
kifolyólag már az ORTT-hez elküldött
adatbejelentő lapon is feltüntettük
igényünket a nem nyereségérdekelt státuszra,
vagyis 85%-ban vállaltuk adásainkban
a közszolgálati műsorszámok sugárzását.
Válaszában az ORTT egy még kedvezőbb
státuszt ajánlott fel televíziónk számára,
a közműsor-szolgáltatói státuszt, mivel
adásaink szerkezetét megfelelőnek találta
erre, és a beadott anyagunk alapján
eltekintett az egy éves műsorsugárzási
tapasztalattól.
Az
elmúlt hónapokban felméréseink, és
a visszajelzések alapján a lakosság
érdeklődéssel, szimpátiával fogadta
adásainkat.
A
képújságban is megpróbálunk minél több
közérdekű információt közre adni. Az
Eleven Televízió műsorrendje, ajánlója,
és közleményei mellett megtalálják
az intézmények nyitvatartási, ügyfélfogadási
rendjét, a Polgármesteri Hivatal(ok)
közleményeit, hirdetéseit, a szolgáltatók
elérhetőségeit (TIGÁZ, ÉMÁSZ), a kábeltelevízió
üzemeltetőjének telefonszámát, valamint
a képviselő-testület(ek) által hozott
fontosabb rendeletek kivonatos ismertetését,
stb. Ezt a szolgáltatást folyamatosan
tovább bővítjük.
Legújabb
állomása a fejlesztésnek az internetes
televízió. Így az Eleven Televízió
műsorai ezentúl nem csak a kábelhálózaton,
hanem a mindenki számára elérhető közelségben,
a világhálón is láthatóak.
Cím:
3422 Bükkábrány Jókai út 21/a
Telefon: +36-30-296-8854
E-mail: bvmedia@freemail.hu
Web: www.eleven.bvmedia.hu
Ügyvezető: Vukovich Ákos
|