A "Kölcsey" Televízió
Kht-t 1999-ben alapította a Szabolcs-Szatmár-Bereg
Megyei Közgyűlés, azzal a céllal, hogy
a társaság egy olyan megyei televíziót
állítson fel és üzemeltessen, amely egyrészt
lehetőséget biztosít arra, hogy a Megyei
Közgyűlés, illetve a Megyei Önkormányzat
munkája nyitottabb, az emberek, a lakosság
számára nyomon követhetőbb legyen.
Másrészt az adáskörzetben lévő és az azon túli települések élete, mindennapjai
ismertebbé váljanak a régió és a mikrorégió más települései előtt is, továbbá
színvonalas szórakoztató műsorokat nyújtson számukra.
• Elérhetőség
A
nyíregyházi székhellyel működő Kölcsey
Televízió országos szempontból is sok
tekintetben egyedülálló műsorszolgáltató
intézmény. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
televíziója az Országos Rádió és Televízió
Testület döntéseinek következtében
három televíziós frekvencián is sugározza
napi 24 órás, folyamatos adását. A
médiahatóságtól megkaptuk az engedélyt
a hálózatba kapcsolására, így szabályozott
keretek között közvetítjük mindhárom
frekvencián a Kölcsey Televízió műsorát.
A
Kölcsey Televízió vételi lehetőségei
és annak műszaki paraméterei a következők:
A
megye nyugati felében, a szabolcsi
térségben élők egyéni vevőantennákkal,
Nyíregyháza irányába forgatva élvezhetik
műsorunkat, az UHF-52-es televíziós
frekvenciára hangolva.
A
megye keleti felében, a szatmár-beregi
térségben élők egyéni vevőantennákkal,
Mátészalka irányába forgatva foghatják
a Kölcsey Televízió műsorát az UHF-39-es
csatornán, valamint Fehérgyarmat irányába
forgatva az UHF-38-as csatornán.
Mindkét
esetben kiváló minőségben, Nicam sztereo
kísérőhanggal élvezhető az adás.
Ha
az antenna átforgatása nem lehetséges
a többi megszokott, földi sugárzású
televíziós csatorna vételi minőségének
romlása nélkül, abban az esetben egy
kb. 4.000 Ft költséggel beszerezhető
új antenna segítségével valósítható
meg a Kölcsey Televízió adásának tökéletes
vétele, a fentebb részletezett irányokba
állítva. (Az antenna bármely híradástechnikai
szaküzletben vagy antennák árusításával
foglalkozó boltban beszerezhető átlagos,
egyszerű UHF tetőantenna.)
Amennyiben
az adott település rendelkezik kábelhálózattal,
csakúgy, mint az elmúlt időszakban
(pl. Nyíregyháza, Nagykálló, Mátészalka,
Fehérgyarmat, Vásárosnamény, Csenger,
Ibrány, Gávavencsellő, Baktalórántháza,
Nagyecsed, Kisvárda, Rakamaz, Ököritófülpös,Tiszalök,
Újfehértó esetében), most is törekszünk
arra, hogy az antenna segítségével
történő vételi lehetőség mellett kábelen
is eljussunk a nézők otthonába.
A
Kölcsey Televízió ebben az országrészben
és az országban egyedülálló módon körzeti
televízióvá vált, mely potenciálisan
közel 800.000 embert ér el. Természetesen
az adáskörzet kibővülésével a műsort
foghatják és nézhetik nem csak a megye-,
hanem az országhatárokon túl is (Beregszász,
Szatmárnémeti). Ez a szám az ország
teljes lakosságának több mint 10 %-át
jelenti, és ez alapján a Kölcsey Televízió
teljesíteni tudja egy jelentős térség
médiumához mért feladatokat is.
• Sajátos
szerepkör
Kijelenthető,
hogy a Hármashatár közelségében működő
Kölcsey Televízió országosan egyedülálló
módon megyei televízióként működik,
mely biztosítja, hogy a térség minden
lakójához eljuthassanak a megyét érintő
információk. A Kölcsey Televízió valóban
rendelkezik egy olyan tulajdonsággal,
amely országos szempontból is különlegessé
teszi. Egy teljes megye lakosságát
egyetlen helyi televízió sem éri el
közvetlenül, ami különleges adottság,
s ez által különleges feladat is a
Kölcsey Televízió számára. Ez az újszerű
kezdeményezés, mely jelentős terheket
ró a Kölcsey Televízióra, azért is
vállalható bátran, mert úgy érezzük,
hogy a magyar közigazgatásban a megye
jelenti azt a térséget, amelynek még
igenis érezhető a kohéziós szerepe.
Tapasztalataink szerint a történelmileg
ezer éves megyerendszer társadalmi
beágyazottsága ma is jelen van, hiszen
a szabolcs-szatmár-beregi embereknek
van egyfajta megyei identitástudatuk,
azaz a keleti részeken, például Csengerben
élőket éppúgy érdeklik a nyugati végponton,
Tiszadobon, vagy Tiszalökön zajló események,
mint fordítva. Úgy véljük, hogya televíziós
csatornák napjainkra jellemző hatalmas
kínálatában igenis helye van a Kölcsey
Televíziónak, mely nem a globális médiadömping
egyik szürke eminenciása, tehát nem
egyike a számtalan országos és az elszórtan
és kis hatékonysággal működő helyi
televízióknak, hanem a két földrajzi
szint között valóságos igényt elégít
ki.
• Műsorpolitika
Amint
a szlogenünkből kitűnik, a Kölcsey
Televízió, mint megyei hír adó célja,
hogy a műsoraival elérje a legszélesebb
rétegeket és mindezt az értékek előtérbe
helyezésével tegye.
A
klasszikus híreken kívül hasznos -
a megye lakosait igazán érintő és foglalkoztató
- információkkal látjuk el a nézőket
a Kölcsey Televízióban.
Az
új évezred egyre gyorsabb, változó
világot hozott, mellyel megfelelő szakmai
információk hiányában nem lehet lépést
tartani. A Kölcsey Televízió műsoraiban
figyelmet szentel a speciális érdeklődésű
csoportoknak, naprakész információkat
nyújt az EU csatlakozással kapcsolatos
hatásokról és következményekről, az
országhatáron átnyúló kulturális, gazdasági
és társadalmi kapcsolatokról. Jellegét
és alapelveit tekintve a Kölcsey Televízió
egyszerre, egymással párhuzamosan kívánja
megvalósítani a tájékoztató és szórakoztató
funkció kettősségét az értékmegőrzés
feladatát felvállalva. Ezt szolgálja
a teljes műsorstruktúra, mely alapvetően
egy közszolgálati típusú televíziót
fogalmaz meg.
• Vázlatos
műsorstruktúra
A
teljes mértékben információs-közéleti
műsorok közé tartozik a hétfőtől szombatig
minden nap jelentkező Híradó, valamint
a Hírek rovat. Az önkormányzatiságnak,
a döntési hátterek megvilágításának
ad teret a Döntés, míg helyi, aktuálpolitikai
kérdésekkel foglalkozik a Ring, a kifejezetten
kulturális, szórakoztató kategóriába
tartozik a több órás, színpadi elemekkel
is dúsított Víg-kend, a klasszikus
félórás kulturális kétheti folyóirat,
a Horizont, a nemcsak megyei hírességekkel
foglalkozó Közülünk való.
A megyei települések bemutatására fordít gondot a Megyejáró, és a megyei
értékek, hagyományok megőrzésében, dokumentálásában, átörökítésében segít
az Értékmentő. Lelki, vallási témákkal foglalkozik A szeretet ereje,
míg a megyei ifjú tehetségeknek a Kölcsey sztárszínpadban nyújtunk bemutatkozási
lehetőséget.
A portrékészítés egyik terepe a főként a megyéből elszármazott közismert
személyekre koncentráló Közülünk való, míg a megyében élő érdekes és
híres személyiségeket ülteti terefere-asztalhoz a Mese habbal.
Emellett számos tematikus magazinműsort készítünk, melyek széles témakínálatuknál
fogva szinte minden korosztályt és érdeklődésű nézőt elérnek.
A teljesség igénye nélkül: Látlelet - egészségmagazin, S.O.S.! Építkezem
- építkezők, lakberendezők műsora, Mintagazda - agrárpercek, Állati -
az állatbarátok magazinja, Motor-tér - technikai magazin, E-divat - divatmagazin,
Villantó - horgászmagazin, Vásárosnaményi krónika - a beregi történések
összefoglalója, Nagykállói Krónika - a nagykállói történések havi összefoglalója,
Sulijáró - oktatási magazin, Kapocs - regionális magazin, Harmónia -
életmódmagazin, Válallkozz Velünk! - gazdasági percek.
Jelentős szerepet kap a sportélet: hétfőtől szombatig minden nap új műsorral
jelentkezik az Eredményjelző című sporthíradó, melyben háttérinformációkat
is találnak a nézők, míg a Sportzónában különböző osztályokban szereplő
labdás sportágak megyei képviselőinek mérkőzéseit láthatják.
Emellett
saját készítésű kisfilmeket is vetítünk,
valamint többkamerás felvételeket készítünk
színházi előadásokról és egyéb színpadi
történésekről, eseményekről, és természetesen
más médiumoktól vásárolt, ám arculatunkba
beillő műsorokat is sugárzunk.
Saját műsortervünk megvalósítása mellett rendszeresen bedolgozunk országos
televízióknak, valamint a Magyar Televízió körzeti stúdióinak, regionális
szerkesztőségeinek.
Ezen kívül a KAPOCS című regionális magazinnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg
megyei gesztor televíziója vagyunk, azaz egy három megyés - Hajdú-Bihar,
Jász-Nagykun Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg - együttműködés szerkesztői,
szervezői, beszállítói.
• Szakmai
elismerések
Műsorszerkezetünket
úgy alakítottuk ki, hogy az messzemenően
eleget tegyen a közösségi elvárásoknak,
magas színvonalú legyen, ám elsősorban
a nézői igényeket szeretnénk kiszolgálni.
Ugyanakkor nem közömbös számunkra a "szakma" értékelése sem, s ezen a
téren sincs lemaradásunk. Az alábbiakban a fennállásunk elmúlt néhány
évben szerzett nagyobb elismeréseket taglaljuk.
1.
2001. augusztus: III. Ungvári Nemzetközi
Televíziós Fesztivál (Ungvár - Ukrajna)
díja a Tiszadobi Romafesztiválon készített
alkotásért
2. 2002. április: XX. Országos Független Néprajzi és I. Országos Független
Helytörténeti Szemle (Nyíregyháza) díja a "Húsvéti tojásírás" című alkotásért
3. 2002. április: XX. Országos Független Néprajzi és I. Országos Független
Helytörténeti Szemle (Nyíregyháza) díja "A nemezkészítő" című alkotásért
4. 2002. október: IV. Moholy Filmfesztivál (Komárom, Komárno - Szlovákia)
az igényes operatőri munkáért különdíja a "Teremi tó, a nyugalom ajándéka" című
alkotásért
5. 2002. október: IV. Moholy Filmfesztivál (Komárom, Komárno - Szlovákia)
példaértékű életút bemutatásáért különdíja a "Magyar vagyok, cigány vagyok"(Balázs
Gusztáv portré) című alkotásért
6. 2002. december: X. Nemzetközi, Megyei Film- és Videoszemle (Csenger),
Csenger Város Nagydíja az "...ilyen hülyeséget, ilyen marhaságot..." című
filmnek, egy szubkulturális réteg életmódjának, életvitelének hiteles
ábrázolásáért
7. 2003. május: Lakiteleki Filmfesztivál: Pilló Ákos alkotói ösztöndíjban
és elismerésben részesül dokumentumfilmjéért
8. 2003. november: Országos Természet- és Környezetvédelmi Filmszemle
- Kéry Péter operatőr külön dicséretben részesül
9. 2003. december: XI. Nemzetközi, Megyei Film- és Videoszemle (Csenger),
különdíj a Kölcsey Televízió több dokumentumfilmjében tanúsított hagyománymegőrzés
képi megjelenítéséért
10. 2003. december: a Víg-kend című műsor szignálja a döntőbe jut a főcím
kategóriában a Camera Hungaria fesztiválon
11. 2005: Az Uborkázók című film, melynek alkotói között ott találjuk
televíziónk két munkatársát, László Bélát ás Viraszkó Szilviát, bekerül
a Filmszemle hivatalos programjába.
Emellett
a szerkesztőség munkatársai is kaptak
személyre szóló elismeréseket, részben
az árvízi időszakban nyújtott kimagasló
teljesítményekért, részben pedig sajtónap
alkalmából folyamatos magas szintű
sajtómunkásságért.
Cím:
4400 Nyíregyháza, Kálmán utca 1.
Telefon: (42) 598-790
Fax: 06 (42) 598-777
E-mail: kolcsey@kolcseytv.hu
Web: www.kolcseytv.hu
Ügyvezető: Kósa Árpád
|