Miskolci
Városi Televízió 1985-ben jött létre és
kezdetben a Gyermekvárosból, majd a Miskolci
Egyetem 7-es kollégiumából, később pedig
egy avasi panelház alagsori stúdiójából
sugározta műsorait. Először hétfőnként
mindössze egyórás terjedelemben, majd két
órán keresztül, később pedig már hetente
kétszer tűntek föl a miskolci családok
képernyőjén a televízió főcímei. Az immáron
húszéves Miskolc Televízió az évek során
igen nagy mértékű fejlődésen ment keresztül,
és a jelenleg csaknem harmincfős szakmai
stábbal a hét minden napján sugároz saját
gyártású műsorokat, 18.00-tól 20.30-ig.
A fennmaradó időben a tv saját képújsága,
illetve a Hálózat Tv műsorai láthatóak.
A
Miskolc Televízió Miskolcon és 30 kilométeres
körzetben - Alsóvadász, Arnót, Emőd,
Felsőzsolca, Gesztely, Halmaj, Hernádkak,
Kistokaj, Mályi, Muhi, Nyékládháza,
Onga, Sajóecseg, Sajókeresztúr, Sajólád,
Sajópálfala, Sajóvámos, Szirmabesenyő,
Szikszó - fogható, így műsoraink közel
300 000 emberhez jutnak el. A tv nemrég
új, országos szinten is kiváló arculattal
jelentkezett, amelyhez hasonlóan igényes
imázs alig található a helyi televíziók
között. A profi arculat ugyanakkor
profi tartalommal párosult. Egy nemrégiben
a kht. munkatársai által közel ötszáz
fős mintán elvégzett felmérés szerint
ugyanis a miskolciak túlnyomó többsége
elégedett a Miskolc TV műsoraival.
A legnézettebb műsorszámaink kétségkívül
a Miskolc Ma (híradó), illetve a sportműsorok,
de a magazinok is igen népszerűek a
lakosság körében. Egy másik felmérés
szerint a borsodi megyeszékhelyen élők
jelentős része elsődlegesen a Miskolc
TV híradójából tájékozódik a város
életéről.
A
Miskolc TV műsorában lehetőséget biztosítunk
reklámszpotok, PR-interjúk, reklámriportok
sugárzására, amelyeket munkatársaink
a megrendelő igényei szerint magas
színvonalon készítenek el. Vállaljuk
ezen kívül referenciafilmek készítését,
események, rendezvények rögzítését
is, a régióban egyedülállóan kedvező
árakon és minőségben. Jól képzett szakembergárdánk
jelenti a biztosítékot arra, hogy a
nálunk hirdető ügyfelek mindig a legmagasabb
színvonalon, a számukra optimális médiamix
kiválasztásával, a legkisebb költségráfordítással,
a legnagyobb hatékonysággal juttathassák
el reklámüzeneteiket a potenciális
vásárlókhoz. Műsoraink magas színvonalát
pedig ugyancsak jól képzett, több éves
szakmai tapasztalattal, gyakorlattal
rendelkező szerkesztőink, riportereink,
operatőreink és műszaki munkatársaink
garantálják.
A
Miskolc Televízió tagja a Hálózatos
Televíziók Országos Egyesületének,
valamint a Híd Tv-nek, így a mozgóképes
reklámokat és a képújság-hirdetéseket
akár több megyére kiterjedően képes
sugározni.
Cím:
3530 Miskolc, Kis Hunyad u. 30.
Telefon: 46/503-503
Fax: 46/358-200
E-mail: miskolctv@mikom.hu
Web: www.mikom.hu
Ügyvezető: Karosi Imre
|