|
 |

 |
A
Hajdúszoboszlói Városi Televízió megalakításának
ötlete 1993-1994 táján merült fel. Az alapítás
ügyeinek intézésével a hajdúszoboszlói Képviselőtestület
Jenei Tibort, a város idegenforgalmi referensét
bízta meg. Az engedélyeztetési procedúra sikerrel
járt, a televízió már a kezdetekben bizonyította,
hogy képes önállóan rögzíteni és feldolgozni is
anyagait. A technikai felszerelés ugyan elég kezdetleges
volt, de a leleményesség és az innovatív hozzáállás
szakmai önállóságot eredményezett. A Televízió
gazdája stílszerűen a Városgazdálkodás lett, melynek
vezetője Mészáros Sándor (ma is az Rt. Vezetője)
10 év elteltével is szívén viseli a televízió sorsát.
1996-ban törvényi hátterek miatt a televízió önálló
költségvetési intézménnyé vált.
SVHS rendszerrel indult meg a technikai munka úgy a felvételezésben, mint
az utómunkákban. Vágás magnóról-magnóra. Szinte horrorisztikus szavak a
mai digitális technika fényében, de az anyagok elkészültek, a tv pedig
elkezdhette a műsorszolgáltatást. 1996-ben tudta a televízió beszerezni
a máig használatos BETA-SP combo-t, mely kaput nyitott a nagy televíziókkal
kialakuló kapcsolat és publikáció felé. A stúdió kezdetben a város Művelődési
Központjában kapott helyet. A mostoha körülmények ellenére a lelkes helyi
csapat mindent bedobott a sikeres működés érdekében.
Technikai háttér, stúdió? Ez persze csak a tárgyi feltétel. Ki is volt
az, aki életet lehelt ezekbe a "vasakba"? Buzási László már több éves videós
múlttal került a Képviselőtestület döntése alapján a Városi Televízió élére.
Szakmai rutinja, gyors és hatékony munkát vitt a tv munkájába. "Csak célirányosan,
pontosan..." ahogy még ma is szokta mondani. Folyamatos követve a televíziózás
trendjeit úgy szakmailag, mint technikailag irányítja a televíziót ma is.
A város 25.000 lakosa sugárzott vagy akár kábeles eléréssel nézheti a HVTV
műsorait.
Hajdúszoboszló, mint Magyarország legnépszerűbb fürdővárosa nagyon sok
munkát követel a Városi Tv-től. Ez nem csak a "szezon" idején van így,
hanem egész évben; nap mint nap ki kell vonulnia a stáboknak. Több helyi
rendezvényt rögzít a televízió, melyek adásba is kerülnek teljes terjedelemben,
vagy összefoglalószerűen.
Folk Hétvége, Dixi Napok, Miss World döntő, csak hogy néhányat említsünk
az országos érdeklődésre számot tartó rendezvények közül. Persze kisváros
lévén, a hajdúszoboszlói oktatási intézmények rendezvényi is nagy nézőszámot
vonzanak a képernyők elé szalagtűzők vagy éppen ballagások idején.
A többkamerás, helyszínen vágott felvételek készítése során a stáb egyedülálló
rutinra tett szert, megyei szintű események helyszíni közvetítésén, rögzítésén
kamatoztatja.
Cím:
4200 Hajdúszoboszló Szilfákalja u. 7.
Telefon: 52/557-777
E-mail: hajduszoboszlolap@gmail.com
Web: www.szoboszlotv.hu
Megbízott főszerkesztő: Tibai Irma
|
|
|
Helyi
Televíziók Országos Egyesülete, 4025, Debrecen, Petőfi tér 10.
|
|